Valamelyik nap olvastam egy kanadai férfi történetéről, akinek elege lett a világból és elindult egy Föld körüli sétára. 11 évig tartott az utazása. Ma reggel úton a munkába eszembe jutott, hogy milyen lenne, ha egyszer én is csak úgy hirtelen, egyik napról a másikra útnak indulnék.
Életem egyik nagy álma, hogy sokat utazzam, megismerjem a világ egy másik arcát, mutasson magából még többet, gyönyörködtessen el, ha kell okozzon szenvedést és fájdalmat, a lényeg, hogy kalandos legyen az utam. Nem arról van szó, hogy nem szeretem a mostani életemet, épp ellenkezőleg. Csak tényleg jó lenne minden kötelezettséget és problémát magam mögött hagyni és elindulni.....csak úgy. Szerintem olyan nagy igazságtalanság lenne, ha csak azt a környezetet állna módunkban megismerni, amelyben élünk. Én szélben lobogó imazászlókat akarok megcsodálni Tibetben, elefántháton búcsúzni el a naptól Dél-Afrikában, bóklászni a tasmaniai levendulaültetvényeken, betérni egy írországi kocsmába, zöld teát inni kínaiakkal, ellátogatni a Yellowstone Nemzeti Parkba, rátalálni a szerelemre egy idegen országban, jegesmedvéket lesni az Északi-sarkvidéken, meglátogatni a Mikulásbácsit Finnországban, és még sorolhatnám.
És megnyugtató a tudat, hogy van egy ilyen lehetőség az életemben....és nem csak az enyémben. Úgyhogy ha egyszer eltűnnék, a nagyvilágban megtaláltok :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése